Decimus Iunius Iuvenalis első szatírája,
(arról, hogy miért ír szatírákat)
s annak aktualizált átirata

Elöljáróban: A jelen írásban két vers van egymásba ágyazva. A szürke és fekete sorokból áll össze az egyik, a piros és fekete sorokból a másik. A római neveket helyenként a ritmus megkívánta írásmódba torzítottam. Az aktualizált szövegben szereplő személyek mind a képzelet szüleményei, itt leírt tetteik, motivációik mind csak a szerző elferdült fantáziájának termékei. A hivatkozások azon valóságos személyekre és eseményekre mutatnak, kikből s melyekből a szerző ihletet merített a fikciójához.

E mű fordítása során nem mindenhol ragaszkodtam a szöveghű megoldásokhoz, a munka során elsősorban az vezérelt, hogy érdekes, olvasmányos szöveget tegyek az olvasó elé. A rejtett és a csakis Iuvenalis idejében érdekes és érthető utalások, a helyenként nagy számban előforduló görög és római nevek kihagyásával az olvasói figyelem fenntartására és a zökkenésmentes olvashatóságra törekedtem, másodsorban pedig a mű eredeti ritmusának megtartása volt a célom, hiszen ez vers, melynek ha ritmusát nem adom vissza, a verssel szembeni legnagyobb tiszteletlenséget tanúsítom.

Hol van az írva hogy én sose szóljak, míg a silány kis
dalnokok, ócska, sekélyes szerzők hangja döröghet
fúrva fülembe karót mint Codrus[1] a Théseusával?
fúrva fülembe karót mint Grand petit guindé meséi[2]?
Hát Telephus[3] rokkant ütemét mért hagyjam a francba,
Büntetlen szomoríthat-e ritmus nélküli verssel
s mért ne becsüljek Oresztész[4]-féle sekély darabot le?
Áfra, Krusovszky, s száz nevesincs irodalmi kukacka?

Senki sem ismeri házát úgy, ahogy én a lehulló
csillagról nyafogó költők bús kornyadozását,
százszor is újraemésztett fűzfapoéta-banált, és
jól tudom ős mitológia minden hős figuráját,
persze a hős magyarok vesztének külhoni bérenc
hát mondd, hogy ne siratnám látni a vészt, ami voltán
ügynökeit, hát hogy ne siratnám látni, amint ma
minden eresztékükben nyögve zokognak a híres,
művészetnek emelt paloták, mert önkinevezte
apraja-nagyja a versírásnak rengeti őket.

Mértéket nevelőm jó vesszeje vert a fejembe,
Mértéket nevelőim jó szava vert a fejembe,
s feddtem a zsarnokot[5] is, hogy elég volt, hagyja fenébe,
s három könyvem[6] feddte az Urbánt, mennyire káros,
éljen a csendességnek, a jónak; persze hogy izgat,
feldühösít a rohadt oligarcha, de izgat az is, hogy
mennyi papírt pazarolnak a bénakezűek a versre.

Nos, hát hogy merek én ott gyeplőt fogni hol egykor
Nos, hát hogy merek én ott tollat fogni, hol egykor
épp Aurunca[7] szülöttjét vitte a hír kocsijában?
Franzstadt szörnyü szülötte[8] kiírta a vért a szivéből?

Adjatok egy kis időt a mesémnek, s megfelelek rá!
Nagy dolog ám a heréltnek nőbe hatolni, s a pőre
Nagy dolog ám a heréltnek nőbe hatolni, s a nyálas
mellre fogott dárdát fenevadba beszúrni nehéz, és
táskavivőnek főnemesekkel járni vadászni,
nincstelen emberből, ki szakállamat ifjukoromban
és aki fröccsnél jobbat az életben nem ivott még
nyírta se lesz túl könnyen nagy múltú nemesúrfi,
sem lesz bányatulajdonos egykönnyen, valamint a
és Canopusnak jöttment fattya, a nílusi szolga,
súlyos főbírói talár súlyát se lehet jól
Crispinus[9] (alja legényke) se bírja a gyöngyöt, a bíbor
tartani földigiliszta-gerinccel, s térdre borulva
tóga alatt csak roskadozik, mint ifju leány a
nyugdíjbiztosi állást[10] nyerni se kis tudomány, de
terhe miatt, de nem írnom gúnyiratot lehetetlen.
nincs nehezebb, mint gúnyiratot nem költeni, kérem.

Lelke kinek van acélból ollyá verve e földön,
hogy csak tűrje a potrohos ügyvéd dús cicomáját,
hogy szótlan szemlélje Fogánok gazdagodását,
dölyfét, s nézze a hintón járó másikat is, bár
dölyfét, s nézze: a sanda Fatolcsy a Nemzeti Bankból
özvegyek, árvák vére tocsog csecse bőrsarujában,
százezrek munkája gyümölcsét lopja zsebébe,
s azt ki a porból őt felemelte, halálba veszejti,
s Urbánt némán lesse, amint aki őt felemelte,
mélyre tapossa a média szennykosarába, a Fotka
és akitől fél Massa, de Carrus[11] is omlik elébe,
földig alázza előtte magát, és kúszik a rongyos
és akinek Latinus maga lökte nejét az ölébe?
pelczemberke, nejét maga lökve ölébe a koncért.
Hogy tűrjem, hogy az éjjeli férgek egy asszonyi száraz
Hogy tűrjem, hogy a rőzselopó csipidoncok az Urbán
öl kegye által jussanak engem előzve a csúcsra,
lány kegye által jussanak engem előzve a csúcsra,
mert bizony ez ma a gazdagság, hatalom tudománya:
van ki csak egyet[12] más tizenegy részt jussol a ráncos
van ki csak egyet más tizenegy részt jussol a gömbbé
lottyadt test öröméből, hej, de fizesse meg ömlő
puffadt test öröméből. Hej, de fizesse meg ömlő
vérrel, sápadjon bele mint aki meztelenül lép
kígyóra, s mint néma a szónoki pult közelében!

Kell-e meséljem, mekkora düh kél, ég a szivemben,
látva a gyengék fosztogatóját hívei közt, és
tudni a bíráknál most mennyibe fáj az itélet?
Náluk a pénzzel mérik a jót és nem becsülettel,
Afrika térdrezuhanva zokog, míg Marius édes[13]
szép Magyarország térdrezuhanva zokog, de Fimicska
számüzetésében csak szembekacagja a mennyet.
édes számüzetésben szembekacagja a mennyet.
Hogy ne hegyezném Flaccus[14] tollát mindeme bűnre?

Mért ne a fentiek orrát csípje a fricska, kinek kell
inkább régi meséknek poshadt íze? Kinek kell
többezer éve unalmas téma? Odüsszeusz útja
pennapazarló átiratát se szabad ma megírni,
míg a kufár vacsoránál alvást tettet enyelgő
kankutya vendégének, s hagyja hites feleségét
megtöcskölni a céna alatt pár uncia rézért[15]? ;
megtöcskölni a céna alatt, hogy tendere nyerjen? ;

Mért írnék másról, ha van oly figuránk, aki csak mert
minden pénzét elpazarolta lovakra, s a gyeplőt
védte urát, amikor még senki se vágyta megölni,
fogván Automedonnak[16] híve magát, urat és kis,
vagy ki határőrként vezetett tíz fős regimentet,
festett hímringyóját vonssza Flamínia útján[17],
mert a vezérnek seggét nyalni sosem remegett, most
máris egy ezred próbált harcost jussa vezetni.
fényes aranycsillagra[18], docensi talárra[19] megérett.

Nem könyörögne papírod tollért, látva csalókat
ringani szégyen nélkül pöffeszkedve nyitott hord-
ringani szégyen nélkül pöffeszkedve az állam
széken, akikröl elődjük Mæcenas ötlik eszünkbe:
gépkocsijában, akikről Schmitt Pali ötlik eszünkbe:
bélyegzőt hamisított, s etruszk főnemes úgy lett;
dolgozatot hamisított[20], így lett doktor a kókler
kókler senki, de így játszhatja nekünk el a szentet?
Semjén[21] is, ki az ájtatos ember cirkuszi mása?

S ott az a nő[22], ki Locusta tudását szégyenitően
S ott az a szerv, mi Locusta tudását szégyenitően
Káleni borral béka epét elegyítve emészti
űzi a sírba a szoftvermágust[23], veszti halálba
vérbe urát, s oktatja a többi boszit, lehet-é vajh
foglyát gépkocsijában[24], s útra teríti a csóri
úgy kiteríteni testet, hogy még pletyka se érje.
Váradit[25] úgy, hogy a tettes semmi nyomát ne találják.

Hogyha manapság naggyá lenni akarsz, csak a bűnöd
mérve határ, ám jót ha cselekszel, vállveregetve
hagynak a fagynak a jégen; most diadalt csak a gazság
ül, s nyaklótlan iszik kosfej faragásu kupából
drága itókát. Nincs aki képes lenne aludni
látva az elcsábított mostohalányt, aki pénzre
látva apát aki apró lányát utcasarokra
éhesen apja ölét gusztálja, s az asszonya mellett
küldi, hogy ennie jusson, s látni az asszonya mellett
gyermeklány szeretőket tartót! Persze hogy írni
kell ahogy én, ám néma ma rossz költő se maradhat!

Tárgya e műnek mind mit az ember azóta csinált, hogy
jó Deucálion[26] és neje Pyrrha az ár tetejéről
Jáfet, Hám és Sém[27] a hegyen lenyitotta a rámpát,
hegy csúcsára vezette hajóját, és a kövek mind
felmelegedtek, s Pyrrha kezéből hátrahajítva
lányok, s férje kezéből lettek a mámoros ifjak;
versem dús vegyüléke a tettnek, a tettgeneráló
érzületeknek, mint: örömök, hívságok, a bánat,
és a kevélységnek, meg a dühnek s még vagy ezernek.

S volt e a múltban a jó erkölcsnek a híja ilyen nagy?
kisgömböc se dagadt még ekkora nagyra e megtört
Földön. Dúlt-e a játékláz hevesebben? Az ember
buksza helyett már zsákban hordja a pénzt kaszinóba,
s azt hiszi, győzhet a kockavetésben a kocka felett is.
Elmebeteg dolog annyit tenni a tétre, hogy árva
Elmebeteg dolog annyit tenni a tétre, hogy éhes
szolgád meztelenül kelljen majd fusson utánad.
gyermeked elpusztuljon csont-bőr anyja ölében.

Volt-e a nagyszüleinknek hét nyaralója, s ebédre
hét tál ünnepi ételt ettek-e mintha csak ingyen
lenne? No, lásd, ma a ház kapujába telepszik a tógás
lenne? No, lásd, ma az Urbán segge mögött kuporognak
polgár rongy alamizsnát[28] várva, pofozva a koldust
képviselő uraink alamizsnát várva, az éhes
félre; az úr maga, félve hogy álca alatt idegenként
népet a francba zavarva, az álca alatt osonó kis
jöttél, nézi az arcod, jár-e a sportula néked.
ellenzékiek is tolakodnak, bár elöl áll a
Persze először hívja az ősnemesek[29] csapatát, azt
félkaru némber[30], a moszkvai nagykövet[31], úgyis a hájas
mondja "A Praetor előre, utána a jó Tribunus!", de
gázszerelő[32], a kitartottak csapatát vezető az
útjukat állja a dús szabados, s már hangosan ágál,
első, mert hisz seggközelibb születésü, s üvölti:
"Tartsuk a rendet, várja sorát ki a sok nemesúr, hisz
"Tartsuk a rendet, várja sorát ki a sok here csak, hisz
én se vagyok kevesebb, csak mert a fülem kilukasztva,
én se vagyok kevesebb, mert összekötötte a gazda
s ez bizonyítja – le sem tagadom -, szép Ázsia földjén
zsákom a nemzeti zsebbel, s innen eresztem a lóvé
szült meg anyám. Lásd quinque tabernei[33] üzleteimből
nagyját át kicsi főnököm irdatlan veremébe,
hasznom a négyszázezret eléri, a bíbor[34] alatt, vajh,
s egy perc hasznom a négyszázezret eléri. Tudod, hol
mennyivel ér az az ember többet? Az így felemeltek:
Lícinus és zord Pallas:[35] az állam, Corvinusunk[36] csak
Fíjjártó[37] meg a Fázár[38], mint pihe hullhat a földre,
birka után fut a réten; várjon a rang türelemmel!
pláne szerényen várjon az ellenzéki kitartott!
Győzzön a pénz! Ha fehérre meszelten[39] jöttem is annó
Győzzön a pénz! Bár gőzkalapáccsal a számban adott jó
erre a földre, a szent hivatal se előbbre való itt."
édesanyám nekem életet, így is enyém Magyarország."

Nékünk legszentebb az aranypénz istene, ám a
pénznek nincsen temploma, még oltárt se emeltünk,
mint van a Hitnek, a tiszta Erénynek hős Diadalnak[40],
mint van az Úrnak, s égi Fiának, az isteni Szűznek,
hol csak a visszhang szól, amikor beköszönnek a hívek.
hol csak a visszhang szól, amikor beköszönt a Karácsony.

Még a szenátorok is számolják, mennyire jött ki
Mennyi a vérdíj? Még a Farancsi[41] s a többi csibész is
sportula-pénzük, mint gyarapodtak az évben, a koldus
várja lihegve a szőnyeg előtt, mi marad neki, hogyha
pláne, hisz ebből tellett néki ruhára, cipőre,
Urbán végre az asztal alá hajitotta a csontot,
étele ebből volt, valamint a lakása. E szégyen-
– már miután tenyerébe söpörve bekapta a morzsát –,
kört ezer ember járja, a férje mögött beteg asszony
s szűköl a képviselő, ki a gazda kegyére utalva
terhe alatt totyorog, míg trükköz a másik az ismert
tartja családját szépen, s nélküle semmi se lenne.
módon, Galla üres hordszéke felé mutogat, hogy
Az ki sehogy se tudott odajutni a ráncos ülepről
nézd, igyekezz adakozni hamar!", de ha kéred, előbb még
nyalni a mézgát, akkor is éhen vész, ha kiváló.
dugja elő a fejét, szól, "Alszik a nőm, ne riaszd fel!".

Aztán sportula végeztével a népek Apolló
Addig amíg ez az ördögi körtánc pörgeti őket,
szobra[42] alá gyülekeznek törvényt látni, ahol most
nézi a nép, az igazság istene szobra ledől, hol
Afrika jöttmentjének[43] még levizelni se méltó
Kenderes alja urának[44] még levizelni se méltó
szobra igényli a dicsfényt, megcsúfolva a hősök
emlékművei által szentelt római földet.
emlékművei[45] által szentelt kálozi[46] földet?

Megtört, s dőre reményük vesztett régi kliensek[47]
Megtört, s dőre reményük vesztett emberi roncsok
téblábolnak a téren, esélytelenül kiadós és
jó vacsorára; ma sem lesz más, mint sóskalevélke,
míg a kegyúr mi vadat, halat erdő s tengerek adtak,
míg a Falog[48] mi vadat, halat erdő s tengerek adtak,
 - ősei jussát puszta pazarlásával emésztve -
- nemzeti jussunk puszta pazarlásával emésztve -
egymaga falja be színaranyos berakásu, hatalmas
asztala mellett. Meddigelé kell tűrjük e prosztó
tempót? Mekkora disznóság már észre se venni,
hogy míg éhes a szolga, az úrnak a vadkan egésze
hogy míg százezer éhes gyermek a semmibe ájul,
asztala éke, hogy el ne romoljék gyomra kedélye!
Calvados-ízesitésű pávát fal be a lelkész?

Gyorsan jöjjön a böjtje vidám lakomádnak, amint mély
vízben küzdesz a puffadt, páva gyötörte hasaddal,
s aztán végakarattalanul pusztulj meg! Az addig
víg haverok meg az átkot szórják, míg csak a kripta
éjjele végleg rá nem ereszkedik ősi nevedre!
éjjele végleg rá nem ereszkedik ergya nevedre!

Jönnek a gyermekeink, és újra meg újra nyomunkba
lépvén elkövetik mindazt, ami bűnbe mi estünk,
s nincs ami vétkeket el ne követtünk volna. Kibontom
büszke vitorlám, tépje a vásznam a szél! Van-e bennem
ennyi tehetség, kérditek, és hogy képes-e tollam
annyi erővel, s oly szabadon belevágni a tárgyba,
mint az elődeimé? Létezhet-e bármi olyan név
melyről írni ne mernék? Fékez-e Múcia dühtől
melyről írni ne mernék? Fékez-e Fíjj Laca[49] dühtől
vértelen arca[50]? "De jó Juvenális" – kérded –, "a gyilkos
vértelen arca? "De Kiski barátom" – kérded –, "az aggot
tettek szörnye Tigellinus[51] is hidegen hagy? A lángok
hasbarugó Fabony Árpád[52] sem töpöríti a merszed?
közt az aréna homokján ég el a tested akár a
Hányszor akartad már szivedet szétlőni, de mákod
máglyahalált sem bánó ostoba vértanuké is[53]!"
volt: egyszer se talált meg a rendőr honn a lakásban?"
"Hogy mi van? Az ki rokonságától úgy szabadult, hogy
"Hogy mi van? Az ki a trágyát lopta az alcsutitól[54], meg
méreggel megetette az összest, nézzen utánam
gyilkos arabbal kváterkázott[55], nézzen utánam
hintaja gőg-magasából?" "Úgy, Decimus, s ha eléd áll
étosza gőg-magasából?"  "Úgy, Gabikám, s ha eléd áll
fogd be a lepcses szád, hiszen elteszi lába alól azt
mind, ki gyanúba keverné. Törj bizalommal a bátor
Aphrodité jóhírneve ellen, senki se bánt ha
Görgey[56] hírneve ellen, senki se bánt ha a fényes
hősi Achillész[57] vesztét szólod, vagy ha meséled,
Mária Terézia[58] ellen szólsz, vagy a bajt keresed, hogy
hogy pusztult el korsaja hullván ifju Hülasz[59]. Ha
el nem itéled Kádár Jánost[60], senki se fedd, de
Lúciliusként, mintha a szó kard lenne kezedben,
Toldi[61] gyanánt ha kihívod a sorsot ügyes szavaiddal,
bömbölsz, hallja a jégszivü gyilkos igéd, s neked annyi.
s bömbölsz, hallja a jégszivü gyilkos igéd, neked annyi.
Gondold át csak a dolgot, a szó meg a penge hevét, és
még  mielőtt felkapnád orrod a trombitaszóra,
tudd meg, a páncélt nem veheted le, ha rajtad az ellen!"
"Megfogadom, testvérem, a bölcs szavaid köszönettel.
Kit még nem nevesít a Flamínia úton a sírkő,
Azt aki nem fekszik még csendben a jószagu földben
én se rovom rá ócska nevét szép pergamenemre."
vállalom, egy rossz szóra se méltatom ebben a versben."