Mint az már megszokott, az irodalmi elit fészbúkon lebzselő tagjai véletlenül se NEKEM írnak, hanem csak bele a világba. És hát.. nyomokban sem fogták fel, miről beszélek. Pedig olyan egyszerű. Hajlandó vagyok tudomásul venni, hogy vannak az enyémtől eltérő vélemények, fejet hajtok mindenki ízlése előtt, aki a Markó Béla egy efféle akármijére izgul. Tegye. Csak versnek ne nevezze.

A vers definíciója adott. Mégpedig az, hogy ritmusos szöveg. Annak a szövegnek is van definíciója, amely nem ritmusos, ám rímes. Azt makámának hívjuk. Tehát a versnek nem kell rímelnie. Csak ritmusának kell lennie. Nem létezik olyan, hogy prózaritmus. Mert a próza attól az, hogy nincsen neki ilyesmije. A Markó anyag tehát próza. Versnél nem követelmény, hogy irodalmi értékkel bírjon. A falusi kocsma budija falára szarral mázolt rigmus, miszerint "Julcsa baszik fűvel fával, fizess érte kadarkával" pontosan annyira vers, mint az Íliász, mert megfelel a versség egyetlen kritériumának. Ellenben a Háború és béke, ami nem.

Ja, hogy már jó száz éve versnek nevezik a bölcsészek a rövid sorokba tördelt prózát, s lelkesednek érte függően attól, hogy mennyire semmi értelme, vagy milyen frappánsan hagyta el a jó szerző a központozást, de sajnos ez nem működik. Mint ahogy a Soros se lesz Szauron attól, hogy a begőzölt droidok annak tartják. Elfogadom,hogy ebben a prózai műfajban valóban születtek értékes és jeles művek, de ismétlem, attól, hogy egy szöveg tartalmilag, gondolatilag zseniális, még nem válik verssé.

Ha száz éve valaki kitalálja, hogy az egyszer egy méteres papírlapra mázolt színfoltokat a továbbiakban ő zenének nevezi, és erre a hülyeségre rácuppan további százezer marha, attól még a zene marad a "művészi kifejezési forma, a hangok és csendek időbeni váltakozásának többnyire tudatosan előállított sorrendje, mely nem utasít konkrét cselekvésre, viszont érzelmeket, indulatokat kelt és gondolatokat ébreszt", csak éppen az épelméjűeknek kiszárad a haja, amíg megpróbálják ráébreszteni őket, hogy amit ők kineveztek zenének, az festészet.  A definíciókat csak az értelmezi szabadon akit az adott definíció kizár a csoportból, nem csoda, hogy fenti figura pusztán attól, hogy átszabta a definíciót, kénköves lángot fúj mindenkire, aki megkérdőjelezi, hogy ő zeneszerző.

A definíciókban az a jó, hogy ha azzal operálunk, akkor a beszélgetőtársak közmegegyezéses alapon ugyanazt fogják érteni a dolog alatt. Tehát ne jelentsük ki semmiről, hogy vers, ami ritmustalan. Nem mondom én, hogy csak önfelkent irodalmi kóklerek utaznak a szabadvers könnyed sajkáján, de azért sanszos, hogy az illető rohadtul nem akart kemény munkát belefektetni abba a műbe. Én rosszindulatú vagyok, tehát szabadvers olvastán mindig azt alítom, hogy az illető nem rendelkezik anyanyelve oly mérvű ismeretével, hogy képes legyen a mondandóját kötött formában megírni, inkább bal keze fölényes mozdulatával hátraveti loboncos üstökét, s az így felszabadult homlokterületre csapva az orrát leszarja a szabályokat, definíciókat és kijelenti, hogy ő költő. Aztán keres hasonszőrű tehetségteleneket és összebandázik velük, idővel meg átszabják a definíciót, mint a Fidesz a "nemzet"-ét és a "polgár"-ét.

Egyszer, amikor megengedő hangulatomban voltam, azt javallottam, nevezzük ezeket a kínos próbálkozásokat költeménynek, mert a szerzőik arról győzködnek, hogy lírát alkottak. És akkor e gyűjtőfogalom alatt egyfelől lehetnek az ilyen lírai prózák másfelől a versek.

Persze gondolom, a tehetségtelenek már az elemi iskolai oktatásból is kivették a definíciót, nehogy a szegény gyerek véletlen megkérdezze a magyartanárként funkcionáló, elvetélt lírikust a dologról. De a leggyengébbek kedvéért ideteszek egy forrást is. Meg még egyet. Minden további forrásért tárgyjutalmak ígéretét sorsolom ki.

Plusz pontokért egy játék. Aki megfejti, hogy alábbi versem miért nem próza, miért nem prózavers, hanem vitathatatlanul és egyértelműen vers, az észbontó tárgyjutalomra számíthat. További (immár piros) pontot kap, aki kitalálja, mi a vers címe.

Kinyúlnak agyamban az árnyak, a képek,
lebegő ködök és nyirkos igézetek
nyomulnak a vágyak barlangos egébe,
sikolyt szakasztó kéjből vonnak ki rákos
levegőt, bűnt zúgnak, ahol nincs is nyoma;
ha védhetnének jóságos szellemlények,
nem sírnék ily képzelt, szörnyű árnyképektől,
de nincs más szellemlény, mint prűd, képzelt Isten,
kit a furmányos rémpapság tett mélyen az
agyamba árnynak, testkívánság helyére,
ügyelni, a vágyam kínná alakuljon,
valahányszor a nőt csak nemi élvezet
csatáira vágyom ölembe szerezni.