Felhívtam a Fidesz központját, hogy hol lehet kapni azokat az aranyos Botka és Vona marionettfigurákat, amiket reklámoznak, de azt mondták sehol. Nem tudom, törvényes-e olyan terméket reklámozni, amelyet nem lehet sehol se megvásárolni. 

Senki sem viszi semmire, csak az utódok számítanak, na persze a napi kis boldogságok is, de stratégiailag csak az amit a kölkeinkre hagyunk, és itt elsősorban  anyagiakról beszélek, mert egy szellemi örökség az marha jól néz ki, viszont ritkán lehet rajta kenyeret venni, sebaj, hálistennek az emberiség egy része komolyan hisz abban, hogy bármit is számít, hogy ő mint apa, anya becsületes volt, intelligens és érzékeny, a végeredmény mégiscsak az, hogy aki kézzel fogható javakat hagy az utódaira, annak volt igaza, lásd Adams, aki oda nyilatkozott, hogy azért vagyok katona és politikus, hogy a gyermekeim iparosok és kereskedők, unokáim meg már művészek és mérnökök lehessenek, ennek kicsit ellentmond Churchill, aki mikor a háborús erőfeszítések – de szép kifejezés arra, hogy még több zsírt olvasszunk le a választókról – azt követelték volna, hogy a múzeumi és egyéb művészeti támogatásokat visszavágják, csak annyit kérdezett a kabinetjétől, hogy ez rendben is lenne, de akkor tessen szíves lenni az előterjesztő azt is elmondani, hogy akkor tulajdonképpen mi a faszért is harcolunk, s az előterjesztés már el is volt vetve, talán mert abban a kabinetben olyan emberek ültek többségben, akik nem csak annyit tudtak a zongoráról, hogy tovább lehet vele fűteni, mint a hegedűvel, és milyen érdekes, meg is nyerték a háborút, persze nem a maguk splendid isolation féle felhúzott orrú nagyképűségével, hanem az Adams féle kőracionalista amerikaiak segítségével, akik viszont emellett azért csak összehozták a zene-, képző és egyéb művészetek élő- és emlékező csarnokait, hiába tartja a fidonsz-fixált európai értelmiségi nagyra magát, mégis csak a birodalom az, amely képes létrehozni és fenntartani alapvetően nem merkátibilis iparágakat, sőt, ezeket mégis nyereségessé tenni, ma elmentem sörözni este a nejjel, ez volt alapvetően a világból való kivonulásom célja, hogy csak úgy slattyogjak vele az oldalamon, nagyipari vagy háztáji árpalével lazítsam magam, s tehessem anélkül, hogy ezt megvalósítandó, valami erdőből kelljen expedíciószerű előkészületeket tennem, na most megvan, békében elültünk a kocsma teraszán, én meg kiböktem, hogy igazából öt évvel ezelőtt azt terveztem, hogy itt ülünk, és nem tudunk húsz szót váltani anélkül, hogy valaki ide ne jönne autogramot kérni tőlem. Mondjuk a pincér aláíratta a számlát, szóval annyira nem is volt világtól elrugaszkodott az elképzelés.

Legutóbb a Juvenalis fordítás ügyében dolgoztam azon, hogy a magyar irodalom jeleseinek legyen módja ernyedő arcizmokkal nyitni felettem a záróizmaikat, de azért remekül szórakoztam írás közben; gyerekek, nagyon szép és plasztikus ez a magyar nyelv, nem győzöm proponálni a használatát.