A rend az egy csalóka dolog. Beszélünk a természet rendjéről, mikor pedig megállapíttatott már, hogy a természet rendje nem más, mint az entrópia, ami ugye maga a rendetlenség. Tehát a rend, melyre amúgy és általában az embernek igénye van, természetellenes. Vagy ha az embernek fajspecifikusan van rá igénye, akkor mégis természetes? Vagy az ember természetes igénye kivétel a természet általános rendje alól?

Egyéni vagy társadalmi jellegzetesség a rend igénylése? És ha mindkettő, akkor ütközik-e a két igény? És a különféle berendezkedésű társadalmak eltérő felfogása a rendről, az rendben van? Mert hát ha eltérőek az egyes emberek rendfogalmai, akkor egyik se lehet helyes. Már legalábbis egyedül üdvözítően helyes. Gondolkodásmódbeli, gazdasági vagy földrajzi determinációjúak a rendről alkotott elképzelések?

Sokasodunk itt e planétán, és egyre inkább megyünk egymás idegeire puszta létezésünkkel. Özönlik az információ a "másokról", akik nem úgy élik meg a rendet, mint mi. Hogy azoknál a nők csak zsákban járhatnak az utcán. Emezek meg pálinkát isznak. Ott minden droid beleugathat abba, hogy ki legyen az állam vezetője. Emitt megeszik az ellenség agyvelejét. És ráadásul mindegyik valami érthetetlen nyelven hablatyol. Amely nyelvek egyike se írható le precíz matematikai formulával, nincs egy rendes szabályrendszere, már komolyan rémes, hogy tele vannak kivételekkel.

A rend igénye azt követeli, hogy ha velem akar együtt élni, akkor szíveskedjék a rendet tartani. Igen ám, de nehéz meggyőzni a kannibált, hogy a rántott velő rossz dolog, mikor neki személyes tapasztalatai vannak róla, hogy igenis finom és tápláló. Mint ahogy a kamaszt is nehéz meggyőzni, hogy a koszos zokni jobb helyen van a szennyestartóban, mint a szekrény tetején.
Na most ha valamely kellemes dolog helytelenségéről meggyőzni nehéz valakit, akkor vagy feladjuk ez irányú vágyainkat, vagy addig verjük a másikat, míg az megvonja a kellemetesség megtartásával szerzett örömök és az amiatt állandósult kellemetlenségek okozta bánatok mérlegét, és felhagy mondjuk a néptáncolással.

Rendnek kell lennie. Ezen igény annyira komoly, hogy hatezer évnyi írott történelmünk alatt folyamatosan rendrakással foglalkoztunk. Jobbára háborúk által. Ami igazán nem rendes dolog, mert sok vele a macera, mocsok és még nem beszéltünk arról, hogy közben kényelmetlenül, a földön kell aludni.
Egy darabig szépen el lehetett slisszolni az ilyesmi gondok elől, vette a dolgozó a batyuját és odébb csattogott egy földrésznyit. De sajnos a hely elfogyott, sajnáljuk, megtelt, vége. Oszt rend meg nincsen. Éccaka az egyik még mindig jobbra akar forogni, míg a másik balra, amitől persze mindenki felébred és kiabálni kezd, hogy legyen már végre csönd.

Helyet csinálni már nem lehet, mert nincsen. A fölös hálótársak föld alá juttatása egyre rendesebb dolognak tűnik. Már azoké először, akik szerint a rend nem az amit mi annak gondolunk. A rendetleneké. Ha persze eljutunk odáig, hogy mindenkinek ugyanazt jelenti majd a rend, ugyanitt fogunk tartani. De addig még borzasztó sok rendetlent kell halomra mészárolni.

Meglesz, testvéreim. Meglesz.