Sófogó Katinka

Járja lepketáncát szédítő melegben
Sófogó Katinka künn a tarka réten,
perdül egyet jobbra, aztán balra lebben,
kívánatos vágyás barna, szép szemében.

Mindenik lépése egy-egy újabb ige,
kérdi hogy Balázsnak tetszik-e, tetszik-e,
minden pördülése megszabott varázslat:
elnyerni óhaját Borbíró Balázsnak.

Jó Borbíró Balázs szerelemmel várja,
kakukkos óráján vígan leng az inga,
szíve-lelke nyitva, ajtaja is tárva,
csak jönne, jönne már Sófogó Katinka.

Katinka táncolja bűvölő igéit,
nem marad a réten virág taposatlan,
nem látja a leány nagy táncának végit
ebben a hatalmas, szörnyű akaratban

se az ég tudása, se a föld hatalma,
se a nap világa se az éjfél szeme,
hiába szeretne, hiába akarna,
mert hogyha megállna, azt hiszi vétene

hű szerelme ellen, jaj, mert elcsorogna
belőle az álom, Balázsból a szellem,
hát csak járja szépen, egymás után sorba
egyik ívét másik után előreírt rendben.

Eltelik a nappal, elszalad az éjjel,
másodnap, harmadnap, sok tavaszon, télen
ősz Katinka járja őrült szenvedéllyel
balázsfogó táncát, szigorún, keményen.

Jó Borbíró Balázs szerelemmel várja,
ameddig várhatja, de csak leng az inga,
koporsója rejti, sír kapuja zárja,
nem jön el már soha Sófogó Katinka.

2016. 01. 09.