Az egymásellenzékei pártoknak készülni kellene az ősszel esedékes sajnálatos eseményekre, hogy amíg a Fidesz lemészárolja a tüntető tanárokat, addig összeszedjenek legalább 3 embert, aki készségszinten kezeli a puskát, hogy legalább valami haszon keletkezzék már idén. A hülyék kedvéért pontosítok: nem azt proponálom, hogy ők is a tanárokat lövessék, bármennyire is kézenfekvő lenne. 

Lehet, hogy a korral haladván a zenei hallás is hasonlóan gyengül az ízérzékeléshez, hallgatom a poptarisznya netrádiót, nagyjából huszonöt évből meríti a kínálatát, szinte minden számot már a felvezető instrumentális részből felismerek, és maguk a számok is határozottan megkülönböztethetőek egymástól. Aztán tegnap a kocsiban a Rádió 1 nevű volt soron, amely a ma zenéjét hirdeti s magát sokszínűnek ebben a körben, de sajnos semmi. Egyetlen darab se pezsgeti a vérem, rángatja a lábam a parkett felé, afféle vénemberkímélő muzsika, nagyon rendesek. Szóval a hatvanas, hetvenes években azt hiszem a zenészek felélték az Erato által az évezredek során felhalmozott teljes invenciókészletet, a nyolcvanas évektől szegény kínlódók jószerivel csak az igazi zenéhez használt második és harmadik szólamokat (gy.k.: kísérőszólamok) képesek készíteni. Biztos bennem van a hiba. Nem kellett volna megöregednem, és akkor most meg tudnám különböztetni a tíz tök egyforma hangú lédigaga és bijonszé által kántált harminc tök egyforma unatkozást. 

Valami nagyon félrement. Vagy bennem vagy a világban. Járom a bevásárlóközpontot, amíg a nej mindenféle fontos dolgot intéz a bankban, nézem a kirakatokat és semmi, de semmi nincs, ami láttán bizseregni kezdene az agyam, hogy ez kell nekem, azonnal és örökre. Sőt. Még annyi sem, hogy szükségem lenne rá. Nagyjából a kapható mindenfélék 90%-a nélkül bárki, értsd: egy komplett társadalom élhet teljes és értékes életet.