A zene, a zene, a zene kell, stb., stb. Ettől a számtól már ifjú koromban is pikkelyek nőttek a fülemben, de el kell ismerni, azóta se lett fikarcnyival se jobb. Csak úgy mondom. A fikarc egyébként rostot, darabkát, tudományos igénnyel fogalmazva elemi szálat jelent, a rakonca meg a hengeres tárgyak kötegét tartó függélyes rudat, tele van az agyam ilyen semmire se jó szavakkal.

Katalogizálgatom a könyveimet, elég sok életrajz és önéletrajz van köztük, azt mondják, mindenkiben van legalább egy regény – a maga élettörténete. Hát bennem nincsen. Meglehetősen szürke, hétköznapi figura vagyok, sablonos élethelyzetekkel, unalmas sztorikkal, mégis kínosnak érezném, hogy 190 oldalba engemet össze lehessen foglalni, márpedig jeles és jelentős emberek életrajzait nézegetve, nagyjából ez a terjedelem, amit ők ki tudnak tölteni. Amikor még voltam "valaki", jöttek ám a médianépek, hogy de jó lenne rólam életrajz-filmet forgatni, én meg csak bámultam rájuk, hogy ez a marhaság honnan fogant bennük, aztán mondtam, hogy de ha nagyon rá vannak kattanva a dologra, akkor majd hívjanak. Nem hívtak. Szerintem arra vártak, hogy felcsillan a szemem, pózba vágom magam és észre se veszem, hogy semmire se tartanak, mert erre a szövegre eddig száz senkiből száz fellelkesedett, hogy igen, végre egy tisztán látó, a közönség érdeklődését jól szolgáló dokumentumfilmes, hol a szerződés, hadd írom alá üstöllést. Nem kárhoztatom őket, százával vannak a felső kispolgárság körében, akik elég jelentősnek hiszik magukat ehhez, kost was kost. Amikor nekiálltam költőnek lenni, megfogalmaztam, hogy ebben a műfajban a popsztári pozícióra vágyom, de úgy, hogy nekem ehhez sehol ne kelljen megjelenni, én a magam fizikai valójában nem kívánok a csomag része lenni, ez utóbbi része legalább összejött, lehet hogy mégis kellett volna pár dokumentumfilm, ahol részint Egert mentem meg a töröktől, részint megalapítom a Tudományos Akadémiát, most már mindegy, s ebben a korban még azt se mondhatom, hogy sebaj, majd legközelebb.

Nem kéne ennyit rugóznom ennek a gazdagon lábszagú Cippolának a tettein, de mit lehet tenni, ha annak ellenére belemászik a magánszférámba, hogy szinte kényszeres másfele nézésem ellenére is mindég belé botlom, szóval a francia elnök, mint új fiú, aki majd megtanulja, hogy nem úgy mennek itt a dolgok mint a régi sulijában, én Macron helyében menekülésre készen fordulnék csak be a tornaterem mögött, mert a tudnám, hogy a suli bikái csak arra várnak, hogy megleckéztethessenek. Illetve a suli bikája. Egyedül.