Most mit tegyek? A hírek szerint a pártok egyre inkább támaszkodnak értelmiségi holdudvarukra, de nekem még azzá sem sikerült lennem. Két lehetséges ok képzelhető el, az egyik, hogy nem vagyok értelmiségi, a másik, hogy olyan sötétben élek, ahova már nem ér el a pártok fénye.

De mikor ilyesmiket hallok, nem győzök értetlenkedni. Hogy is van ez? Van egy csomó párt, amelyikben nincs helye értelmiséginek, de néha mégis hiányzik valaki, aki felolvassa nekik a vécén a rovarirtós doboz feliratát, viszont annyira gleccsertatárok (© by Grafitember), hogy fizetni nem hajlandóak szolgáltatásért, hát kidoboltatják, hogy jöjjenek segíteni azok, akik úgy amúgy semmi módon nem fognak részesedni a párt esetleges eredményinek gyümölcsiből, ám kellőképpen hülyék ahhoz, hogy reménykedjenek ebben.

Ha én például egy párt vagyok, akkor rohadtul nem szeretném, hogy mindenféle, elkötelezetlen identitású fószerek ugassanak bele a dolgaimba, tessenek az illetőknek rendesen belépni a pártba, fizetni a tagdíjat, eljárni a rendezvényekre, alapszervezeti összeröffenésekre és szíveskedjenek magukat a ranglétrán felküzdeni addig, amíg annyira  erős nem lesz a hangjuk, hogy az hallatsszék a pártprogram megfogalmazás során.

Jut eszembe: párt sem vagyok, szóval továbbra is csak innen a setétből skubizom a fényes alakzatokat, ragyogó személyiségeket.