Valamit csinálni kell, mert az az emberhez méltó. Nem csinálni semmit, az embertelenhez méltó. Eszerint. Kizárásos alapon. Tehát csinálok. Most éppen hajat növesztek. Nő magától, tehát ez hivatalosan nem lenne csinálás, ha nem tűztem volna ki határidőt. Ami is június közepe. Ha addig meghalok, akkor persze sztornó a deal, viszont akkor már nem is fog zavarni, hogy nem csinálok valamit. A halottnak nem kell, ő akkor emberhez méltó. Pont. Fénykoromban a hajam a vállamig nőtt. Szintén magától, és rémesen nem állt jól, de ezt akkor nem tudtam. Most se fog, de már nem szempont. Akkor divat volt, és mi, ifjak dacosan utasítottunk el mindent ami kommersz és egyszabatú, így aztán mindannyian loncsos hajjal, tarisznyával, farmerben és tornacipőben jártunk, külviseletünkkel is kitüntetve a magunk ragyogó és megismételhetetlen egyéniségét. Mostanság már teszek erre, úgyse néz meg senki sehol, bár a nej félénken rákérdezett, hogy ez a lobonc ez meddig marad így, majd amikor a fodrászolással kapcsolatos harmadik szende utalása is megtört csökött butaságom falán, felhagyott a nevelésemmel. Úgyhogy a júniusig tervezett emberségem okán, felmentődve a világ egyébirányú jobbításának terhe alól tovább poshasztom elmém s punnyasztom testem. Majd szóljatok, ha tudtok valami jobbat.

A prioritások

Egyezségre juthatnánk a legfontosabb dolgokban
mielőtt a pártjaink az egyeztetést megkezdik:
mit tegyünk ha ebédre a pörkölt helyett hotdog van,
s porcukorral kell-e enni a káposztás cvekedlit?

Illik-e a bokafix a hasított bőr szandálhoz,
ronda-e vagy gyönyörű a városháza új tornya,
hármat kell-e köpni ha a cigányasszony megátkoz,
s muskátlit vagy petúniát ültessünk a balkonra?

Jár-e jatt a rendőrtisztnek ha a kocsink elkapja,
borral kell-e megkínálni a mosógépszerelőt,
mit tegyünk ha tegnap volt a feleségünk névnapja,
s illeti-e virágcsokor a már megunt szeretőt?

Majd ha ezen kérdésekben konszenzusra jutottunk,
elkezdhetünk pártoskodni, megmutatni, mily’ erős
kötelék a katolikus vagy nemzeti mivoltunk.

(Bp., 2013. 09. 11.)