Tudom én, hogy a világ öles léptekkel masírozik a pusztulásba, s ezzel az én egyéni gondjaim fokozatosan kiszorulnak a nagyobb hírügynökségek főoldalairól, de ettől nekem még fáj, hogy a legmárkásabb amerikai pólókba is smirgliből készíti a hatéves maláj rabszolga a bevarrót, melynek kiszedése kizárólag úgy oldható meg, hogy attól luk képződjék a kelmén, persze kitolok a márkásokkal, mert csak a Kici-óccó nevű cégnél vásárlok, ahol ugyanezt a minőséget kapom, vajh, hogy lehetséges ez?

Amikor a hetvenes években a szocializmus elkezdett elvirágzani, megjelentek a divatcégek és -márkák, mindegyik termékükön a logójukkal, akkor kérdeztem meg először egy boltostól, hogy és mit fizet nekem azért, hogy heti tíz órában szendvicsemberként reklámozom a dzsekijüket, persze nem értette a logikát, gondolom ezért is árult inkább ruhát mint halmazelméleti teóriákat, úgyhogy amiről csak lehetett, arról szépen leszedtem a márkajelzéseket, e helyről is üdvözlöm a Levi's cég 1980-as évekbeli bevarró bevarrási üzletpolitikáját, és azóta is tartom magam ahhoz, hogy ha egy eladó azt kérdi, adhat-e pénzért olyan szatyrot, melyen a bolt hirdeti magát, inkább megpusztulok a kézben-cipekedéstől minthogy hülyének érezzem magam mondjuk a Libri hasznos idiótájaként.

Az ember nem szociális lény, illetve az nem született, hanem tanult viselkedésforma, hogy enni adunk az idegen éhezőnek, adót fizetünk és osztálytitkárt választunk, mert ha ezt nem tanulnánk, akkor szépen megennénk mi a karalábét, a pénzünk 95%-át piára és kurvákra költenénk, a maradékot meg elherdálnánk, és az mondaná meg a tutit a 3.b-ben, aki a legerősebb. Természetesen ez nem így van, mert az ember születetten szociális lény, ezért hiába tanulnánk önző viselkedési mintákat, sose a legerősebb enné a karalábét, költené italra, nőkre valamint stadionra a pénzünket és mondaná meg a tutit, miközben mi többiek tehetetlenül búslakodnánk és ógnánk-mógnánk lehajtott fejjel. Az ember vegyesen szociális és önzőagresszív lény, ezért amikor látja, hogy a legerősebb egyedül van, akkor gyorsan összeáll harmadmagával és agyonveri, remélve persze ettől, hogy mostantól ő lesz a legerősebb, mert az mégse járja, hogy mindenki annyi karalábét zabáljon, amennyi belefér, csak körültekintően kell megválasztani a két szövetségest, hogy lehetőleg mindkettőnél erősebbek legyünk.

Az első világháború előtti szövetségi szerződések takkra megmutatták, ki hova fog állni, ha a Monarchia elkezdi ledarálni Szerbiát, és lám, minden szövetséges betartott minden szerződést, és Isten csak nézett ki a fejéből, hogy milyen ügyesen is irtjuk mi, emberek egymást, de aztán összekapta magát a vénasszony, és a spanyolnáthával tromfolt, amit mi, emberiség nem nézhettünk tétlenül, ezért aztán újabb globális népirtásba kezdtünk, de ekkor a szövetségesi szerződéseket már csak afféle ajánlásnak tekintettük, mint a 100-as sebességkorlátozó táblát az autópályán, és a végén, amikor usákok megcsinálták a Halál Völgyét (Zsoltárok 23:4) Hirosimából és Nagaszakiból, Isten egyszerűen feladta, a diák túlnőtt mesterén, most tehát, amikor nem is léteznek olyan szövetségi rendszerek, amelyeket bármelyik fél is komolyan venne, eléggé szkeptikusan tekintek a jövőnk elé, s miután épp tegnap megnéztem egy 60-as évekbeli dokumentumfilmen, hogyan készítették az eszkimók a kajakot, arra a szomorú megállapításra kellett jussak, hogy a mai emberek 95%-a jobban jár, ha a kitörő kataklizma első napján elpatkol, mert szerszámok nélkül, a puszta két kezével két botot nem tudna rendesen összeilleszteni, én például szerszámokkal se biztos.