Kérdi a gyerek, hogy most az Index.hu éppen milyen politikai álláspontú. Mondom, valami olyasmi, hogy guggol a susnyásban és amikor arra jön egy kormány, akkor felugrik, halkan odarebegi, hogy "Hu!", aztán gyorsan eliszkol. Mire a másik fiam: Aha. Szóval MSzP.

Megint konyha, megint nej, most éppen keményen náthás, vagy a fene tudja milyen kór gyötri, leginkább nem kap levegőt és olyan érzékeny a bőre, hogy hiába beretválkoztam, ha megpuszilom a nyakát, ugrik fájdalmában, úgyhogy inkább nem csókdosom, mert feljön a lentiszomszéd, hogy rühelli a gopakot, és akkor behívom, elkezdünk beszélgetni, megtudom, hol dolgozik, mik a gondjai, hány gyereke van és milyenek, hol volt nyaralni és miért, aztán bejelentkezik a szkájpén, társalogni akar, meghív minket a telkére vasárnap, végül színházba kell velük menjünk, plusz összeismertetnek a többi szomszéddal is, szóval nem lesz soha többé nyugtom, inkább egy nap az asszony érintése nélkül, mint ez a vegzatúra.

A konyhában amúgy a húsvéti mindenfélék készülnek, sikerül legalább az előkészítő melók egy részét kicsavarnom a nej kezéből, úgyismint az alkotóelemek pucolását, és akkor egy kis szünet, leülünk, a szép cigifüstön át bágyadunk egymásra, kérdezem, miccsegíccsek, azt mondja, pucolj meg két sorba almát. Megismételtetem, mert ugye nem tudok róla, hogy lenne itthon alma, és ha van is, miért nem pucolhatom oszlopba. Újra mondja: két csorba almát. Felállok, odamegyek mellé, tüntetőleg lebegtetem a fülem a szája előtt, s hallom: két sonkahagymát, de látja, hogy ez se esett le, feláll, kezembe nyom a zöldséges rekeszből két falatnyi, hosszúkás hagymát, a formája miatt ez a neve, mondja, már előre látom, mit össze fogunk mi röhögni, amikor tényleg süket, totyora vénemberré öregszem.

Rájöttem a kötelező olvasmányok szerepére. Hát hogy az egymást követő generációk legalább érintőlegesen közös idiómát használjanak, különben a húsz évente átalakuló nyelvhasználat miatt egy betűt nem értenének egymás szavából, nem tudná befejezni a gyerek, ha a szülő elkezdi, hogy zúg az éji bogár, a viccek kilencven százaléka elhalna amint elhagyja a beszélő száját a szó, igaz, most se értünk meg minden utalást, amikor például a fiaim lelkesen mesélnek valami játékról, konkrétan egy szavukat se értem, és nem csak azért, mert a magyar toldalékok elé főleg angol szavakat biggyesztenek, a múltkor mondom, jobb krokikat írok, mint a Kishont Ferenc, a nagyfiam néz, néz, de nemes homlokán nem ül ki gondolat, nagyobb ívet veszek: Efraim Kishon, így meg pláne nem tudja kiről van szó, Királyhegyi Pállal már nem is kísérletezem, és nem csak azért, mert nála a legjobb napjaimon se írok jobbat.