A Times Square-en álldogáltunk, amikor arra jött két rendőr, majd miután elmeséltem nekik, hogy hazámban a rendőrnek szolgálatteljesítés közben közterületen kötelező a fejfedő viselete, szépen feltették a sapkájukat, és jót  fényképezkedtek velünk. Hazaérve Ferihegyen a honi járőrpárra ripakodtam rá a szabálytalan egyenruhaviselet miatt, velük nem készült közös fénykép, ellenben kölcsönösen felírtuk egymás adatait.

Tegnap szépen araszoltam át a Lánchídon dízelüzemű önjárómmal, s láttam, hogy a friss, jeges esőben ott áll két rendőr. Nézd, mondom a nejnek: zsebredugott kéz, és már készültem kiüvölteni az ablakon, hogy "Ugorjon ki a zsebéből, tiszthelyettes!", de a nej proaktívan levéve a szándékom, meggátolta, hogy lehúzzam az ablakot, mert úgy vélte, jelenlegi aluldokumentált státuszomban inkább ne okítsam a közegeket alaki formaságokra, s folyamodványának helyt adva csak magamban füstölögtem a dolgon, tekintve, hogy már 3 napja lejárt jogosítvánnyal tülekszem a helyért a városi forgalomban, s most, hogy éppen kézhez vettem a doktortól a papírt, hogy újabb két évig vegzálhatom a vegzálásomra induló rendőröket, magam is úgy gondoltam, két napot csúsztathatok, mert elég valószínűtlen, hogy pont ma és holnap kapja össze magát tisztességesen ez trehány banda.

Igazából a világ végromlásának a kezdetét nem onnan számolom, amikor 1992-ben a magyar tévé riportere kioktatta a Duna korzón nyilatkozó magyar beszélgetőpartnerét, hogy a négert afro-amerikainak kell mondani, hanem onnan, hogy a postások elkezdtek nem hordani egyenruhát. A postás kérem szépen, az egy komoly hivatal, mindenféle parolikkal, rendfokozati jelzésekkel, iskolákkal, továbbképzésekkel, levélkézbesítő, postafőtanácsos és hasonló stallumokkal, teljesen tiszteletreméltó dolog, tessen nekem az ilyen szép egyenruhában járni. Hogy ma, mikorra a modern világ úgy zúgott el a posta felett, hogy abból e nemes hagyományú szervezet mit se vett észre, sőt, éppenséggel ellenirányba indult, mert míg 1960-ban településen belül aznap, más településre másnap kivitte a levelet, ma külön plusz tarifája van csak annak, hogy 10 napon belül sikerüljön nekik a varázslat, miért pont az egyenruhátlanság a problémám, talán azért, mert már nem küldök leveket.

Az egyenruháról jut eszembe a békebeli altiszti státusz, portás, pedellus, irodaszolga, akiknek szintén volt egyenruhája, ehhez tartozó mufurc arckifejezése és jelentős hatalma az adott hivatalba betérni szándékozó egyedek, pedellus esetén a normál üzemvitelhez elengedhetetlen kiskorúak felett is. Ez a hatalom persze leginkább csak az altiszt elméjében létezett, de elég sokan bedőltek neki, s vették tudomásul a tiltást, hogy ilyenkor már a méltóságos osztályvezető urat nem lehet zavarni, hiába tetszik a nagyságos úrnak mutogatni a "hivatali órák" feliratú táblára. Mostanság több hivatalban is megfordultam, mindenütt volt valami altisztféleség, biztonsági őr, portás, informális információs bácsi, és mindahány mosolygós, kedvesen segítőkész embernek bizonyult, valószínűsítem, hogy az egyenruha hiánya az, ami ezeket a beosztásokat gőgösből barátságossá transzformálta, mondjuk a Cukor utcai óvodában portásként dolgozó nagyapámon az egyenruhátlanság sem sokat lágyított, de nála érthető volt, a magyar honvédség háborút viselt ezredesei és a hányaveti jampecek ad definitum diszjunkt halmazt képeztek.