Apróvad koromban érintett meg először Euterpé szelleme, amikor meghallottam Elvist, amint énekli, hogy "ingó félhomály", miről is már akkor se tudtam, mi a fenét jelent, de mindenféle képeket társítottam hozzá, kedvemtől függően borongósakat, estére való finoman elalvósokat, aztán persze hogy megtanultam angolul ki kellett ábránduljak, ellenben máig erővel kell rávennem magam, hogy amikor hallom a Hound Dog-ot, ne ezt a szöveget énekeljem magamban.

Vannak még ilyen szavak, hangzatok, jelentéstelenek, értelmetlenek, átmorfologizáltak, melyek a valaha homályából időnként előbukkannak, hogy magamban üldögélve a fotelemben megkuncogtassanak, azért jó ez az öregkor, már természetesnek tűnik, ha az ember magában beszél, nevet, na, ilyen szó volt nekem az "életés", a nejnek meg az "etiz". Az életésről valahol olyasmit gondoltam, hogy afféleség, mint a számtan meg a történelem, de mikor megtanultam olvasni, elveszett az illúzió, hogy egy csak fölnőtteknek szóló fontos  tárgy létezését hallgattam ki a kanapé mögött fekve, öklömmel a számban, hogy fel ne nyögjek titokkihallgató izgalmamban, a szépen, spárgával átkötött barna újságok fedele felfedte a tévedésem, és sokáig szégyellettem is mondani miképp nem értettem ízes anyanyelvem e forgácsát, de már nem szégyellem, erre is jó az öregkor, egyre kevesebb hibánkat, hiátusunkat röstelljük.

Az etiz hasonlatosan félreértési elnevezés volt, olyan, mint édes-kedves nővéremnél a "titok" – akinek a becsomagolt, felpántlikázott születésnapi torta neve lett ez pár évig, mert ezt a választ kapta a "mi ez" kérdésére, milyen könnyű a gyermeki agyat, amely körül szinte láthatóan horpad be az univerzum ahogy szívja magába a világot, még akaratlan is, nemhogy készakarva, megtréfálni –, a nej és a barátnője picinke korukban mentek a cukrászdába, s a minyonra mutatva rákérdeztek a nevére, de a kisasszony azt hitte az árát kérdik, hát felelt kedvesen, hogy egy tíz, amiből az ötévesek fejében megragadt a szó, igazság szerint itthol ma is etizért küldjük a kölköt, ha minyont akarunk enni, ha sikeres utódlássorrá válik a családunk, meglehet hogy nemzedékek múltán a magyarázat elvész, de ez a különleges, csaknekünk szó megmarad, isten adja, hogy száz év múlva is legyen még minyon, bár éppenséggel a szakóca és az odú se rossz szavak.