Felpattogzanak, semmibe lesznek az álmok, vékony borítások az öreg, sokszor súrolt kerti asztal lapján, hol először a szélein ereszt el a furnér, felhajlik, s az ember a hamutartó mellé esett dohánytörmeléket söpörvén le, le-letör egy vékonyabb szálacskát belőle, talán meg is szúrja az ujját, de nem törődik vele, mert az asztalon ott áll a soha fényessé már nem törölgethető, szűk nyakú üvegben a jó vörösbor, erős, testes.

Az este hullámzik az udvaron, a tornác lámpafénye vetít a fa kérgére, nem is olyan fontos már, hogy az asztal teljes, és egészséges legyen, nem hiányzanak a letört darabkák, sőt, mint vart a seben, a beszélgetés közben öntudatlan kapargatja, pattogtatja a hüvelykujj, reggel úgyse ülünk ehhez az asztalhoz, a délutáni alvás után meg vizes ruhával áttörölve szinte hibátlannak látszik; csak egy percre, mert a vesztett lakkot nem helyettesíti a víz olcsó csillogása, aztán újra este, s csak a bor, meg a beszélgetés a fontos, soha szó nem esik arról, milyen volt az asztal, s hogy egyszer, talán már a jövő héten felcsiszoljuk, újralakkozzuk, mert minek, akármit is tennénk vele, a lepattogzott, széltől, járkálástól szertehordott forgácsok úgyse kerülhetnek vissza, s különben is, az már egy másik asztal lenne, és mi ennél, a kopott, töredezett, öregnél ültünk egész életünkben, tudjuk, milyen volt teljesnek, tökéletesnek, s bár roncsos, de a megmaradt részei is egésznek tűnnek, a lemondás, tudomásul vétel a dolgok természetes folyásának részei.

Vagy sem? Mindegy. Amikor felrepedt és letört róla a tűzoltóleszek, szinte észrevétlen javítódott meg, úgyszólván  magától egy pont odaillő orvosleszekkel. Aztán elfogytak a leszekek, helyettük hirtelen, nem is értjük honnan, vagyokok kerültek elő, befolytak a felhullámosodott furnér alá, télen megfagyva még több szép leszeket pattintottak le, és a hiányok alól előbukkantak a szilárd deszka voltamjai, és már semmi se maradt reparálható. Persze a borosüveg sok hibát eltakar, mert csak a szája szűk, alul lapos, terebélyes, föl ne dőljön valahogy egy hirtelen, akaratlan, dühösen söprő karmozdulatra.