Már két hete viseltem a Magyar Néphadsereg dicsőséges egyenruháját, amikor a lépcsőn lefelé mentemben szembejött egy vezérőrnagy, amin kicsit meglepődtem, mert ott felfelé csak a mi körletünk volt, benne a legmagasabb sarzsi egy százados, aki folytatólagos alkoholizálásból kifolyólag nem lett soron őrnagy, és ez, ismerve a honvédség tiszti állományának hozzáállását az etilszármazékokhoz, dicső teljesítménynek minősült.

Szóval hogy mit is keresett egy vezérőrnagy arrafelé, nem tudtam elképzelni, de mint csak pár napja katonának, nem is volt dolgom ezzel foglalkozni, hát a szemibe néztem az apró aranyembernek, határozott mozdulattal felcsaptam az államat és battyogtam tovább lefelé, míg rám nem hörrent a tábornok elvtárs, hogy "Hallgató, miért nem tiszteleg!?", ekkor természetesen megálltam, megfordultam és elmagyaráztam neki, hogy épületen belül, sapka nélkül fővetéssel kell a tiszteletadást bemutatni, majd mint ki a témát lezártnak tekinti, továbbhaladtam, mert sürgős tennivalóim szólítottak bárhova, ahol ennél ritkásabb a tábornokkoncentráció.

Másnap szombat volt, amikor még szó sem lehetett kimenőről, mert az alapkiképzés időszakában megállás nélkül bent kellett rohadni a laktanyában, de nem kellett unatkoznunk, mert pont a mi századunknak sikerült kikapnia egy komplett laktanyafestési projektet, a századirodából kiszivárgott hírek szerint előző nap egy vezérőrnagy érdeklődött a századosunknál, hogy ebben a kopaszállományban mindenki ilyen tüntetően okostojás jellegű, vagy vannak katonaéletre alkalmasak is, majd lekicsinylő megjegyzéseket tett az épület tisztaságának és festettségének állapotára. Az ezt követő rapid, ám egyáltalán nem hivatalos  vizsgálat kimutatta, hogy én voltam a jelzett okostojás, emiatt aztán egy hétig fürödtem volna az egész század megbecsülésében, ha nem sikerült volna kiosztanom magamnak a kultúrterem kipucolásának feladatát, ahol amíg a többiek szakmai szemmel nézve kiváló minőségben kiföstötték az egész házat, én szépen, egyesével két napig törölgettem azt a jó 300 lemezt, amelyet eddig még ember nem hallgatott meg, s a honvédség kiképzési ütemtervét ismervén azóta se.

Sorkatonának lenni csak a leszerelést követően, a kocsmahivatalban elmesélve jó móka, úgy megélni korántsem annyira. Minket – engem és egykori évfolyamtársaimat – egy szépséges szeptemberi napon rendeltek be a Bocskai útra, ahol egy setét pincébe tereltek, majd jött egy snájdig, egyenruhás fiatalember, aki megköszönte nekünk, hogy jelentkeztünk tartalékos tisztképző tanfolyamra. Mi, addig egymással tréfálkozó összegyűltek dermedten néztük a fickót, és kezdtünk gyanakodva nézni egymásra, nem értvén, hogy kerülhettünk manifeszt elmebetegek közé, de jött egy másik egyenruhás és kiosztott mindegyikünknek egy papírt, amin az adataink, az aláírásunk szerepelt, és a tetején a szöveg: Jelentkezési lap tartalékos tisztképző tanfolyamra. Utóbb tisztáztuk, hogy amikor egy évvel ezelőtt ezt kitöltöttük, mindannyiunk papírja fejlécén az Adategyeztető lap felirat szerepelt. Így lettünk mi, rendes, kedves építészek tartalékos tisztképző-iskolai hallgatók, s léptünk be egy hónap múlva a Zách utcai laktanyába, vételeztünk mindenféle öltözékeket és vettünk leckéket a baszogatásunkra felhatalmazott, írás- és sajnálatos módon mosdástudatlan jászsági parasztlegényektől ruhahajtogatási, ágybevetési és fekvőtámaszkészítési alapismeretekből.

Hogy honnan  tudtam ilyen delikát dolgokat, mint a fővetéssel való tisztelgés? Hát onnan, hogy a folyosón, az ügyeletesi asztalon két szép, piros könyv, a bennfentes körökben csak Általános huszas és huszonegyes néven becézett alaki és szolgálati szabályzat feküdt, melyek meghatározni voltak hivatottak a Magyar Néphadsereg kötelékébe tartozó valamennyi egyenruhás személy jogait, kötelmeit és azok érvényesítésének módját. Mielőtt elnyelt volna a laktanya kapuja, a bátyám felhívta a figyelmemet erre a két könyvre, ismerve krakéler habitusomat erősen ajánlva, hogy tanuljam meg őket kívülről, hacsak nem ambicionálom katonaéletem javát fogdán tölteni. Így aztán megtanultam, alkalmaztam, és fogdát már csak akkor láttam, amikor a másik opció az lett volna, hogy mínusz húsz fokban egy félmillió tonna vegyes vasárut tartalmazó telepet leltározzam, jól tudván, hogy a zászlóaljparancsnokom bőven a statisztikai hibahatárt meghaladó mértékű szabálytalan anyagvételezést eszközölt az utolsó leltározás óta.