Még egy újságírót se nyírtak ki. De legalábbis nem írtak a dologról a lapok, ellenben arról, hogy valami cicaharc folyik a maszopnál, Virgonc és Izé, a párt másik jelentős tagja veszekednek, ahogyan ezt egy rendes pártban szokják. Jaj de unalmas. Bár csak háttérben fut ez az avíttas film, de még így is le-lecsukódik a szemem. Amikor persze az andante punnyasztás közben hirtelen összecsapják a cintányért mint rendes horrorfilmben, akkor naná hogy teletojom a gatyám, de gyorsan visszaalszom; a krémes, meleg altesti érzés direkt fizikailag segít, míg mentálisan a "na, ezzel sincs gond holnapig" fíling ringat.
Megvette a Fehérgyarmati Harsonát, most mondd. Akkor meg van véve. Ha nem lenne nekünk jó, akkor biztos lett vón valaki, aki megakadályozza. Tehát jó minden politikai entitásnak, és mert ezek mind egy-egy társadalmi csoport érdekeit képviselik, jó mindenkinek, mert olyan nincs, hogy van egy rahedli ember, akinek érdekei vannak és nem szerveződött rájuk egy vérszipoly csürhe, bár per pillanat nem tudom az én érdekeimért küzdő párt nevét megmondani, mármint nem elfelejtettem rapid demenciából eredően, hanem konkrétan nem tudok ilyen pártról, de megértem, nem szólhatnak személyesen mindenkinek, hogy vannak. Na, ez a párt lehet hogy anyagilag nem elég erős, de nem kizárt, hogy csak fontosabb ügyek kötik le a figyelmüket. Figyelmét. Vagy ilyesmi. Ami van ezeknek, hogy szemmel tartsák az ügyeket. Vagy ennek.
Azt se tudom, hogy az épp induló, "Fejezzük le az újságírókat!" projekt keretében vajon az-e a terv, hogy lecsukatják őket, vagy hogy lelövik az Élmunkás hídon? Firkász! Ne menj az Élmunkás hídra! Én megtettem amit tehettem, az éles, erős figyelmeztetést elharsogtam. Az nem hiszem, hogy elég volna, hogy elüti őket a hathuszas szegedi lassú, annak nincsen visszatartó ereje a hátramaradott slapajok ügybuzgására, illetve van, de jó sokat kell megbalesetelni, mire a többi észbekap, sokkal anyagtakarékosabb az Élmunkás hidazás, csak példának okáért, a létramalőr óta ember nem akar ott valakivé válni, ahol a Mészáros Lőrinc is akar. Azért azt hiszem, a szórványfirkász populáció csakazértis írogatna mindenfelé, mert nem hinnék el, hogy rájuk is sor kerül majd, pedig de, és igen, lesznek, akik elhiszik, ezért nekiállnak lapulni, őket legfeljebb felvonszolja két fogdmeg a hídra ha nem akarnak menni, ez nem érdem, érdemtelenség kérdése, hanem elvi jellegből adódó.
A rituális szerkesztőgyilkosságokra azért remélem, reagál az a párt, mely létrejöttének markáns oka volt, hogy nekem vannak képviselendő érdekeim, ha például egy vezetőségi értekezleten kemény szavak hangzanak el e témában, azt bíztató jelként fogom értékelni, gondolom, csak van nekik valami vezetőségük, különben honnan szerezné be róluk a kormány a vádak alapját képező hangfelvételeket, nem jut eszembe, mi a neve annak, ami a hanganyagok témakörében a Photoshop, mindegy is.
Általában véve mindegy, csak az az elszomorító, hogy vannak akik mániákusan tisztába akarnak engemet tenni, hát állandóan felébresztgetnek, de ahogy ma reggel elnéztem a webkamerán az Élmunkás híd forgalmát, reménykedem, hogy egyre kevesebben fognak zaklatni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.