A mai európai és usákiai államforma a lesötétült relativizmus, amiben az a jobb a demokráciánál, hogy sokkal gátlástalanabb hazugságok is átmennek benne, mint amilyen a szabadság-egyenlőség-testvériség blabla, sokkal könnyebben feletethető a birkanéppel a permanens megtámadottság eszméje, mint az, hogy a szomszédjának is igaza lehet egy telekvitában, mert ugye a bíróban az a legidegesítőbb, hogy emiatt a hülye egyenlőség miatt nem érdekli, ki nyeri a pert, míg ellenben egy rendes államberendezkedésben igen, ahol különben levágom a lánya csöcseit és a szájába teszem.
Az Én Pártom valahol félúton van a demokrácia és e között a fent szemléltetett ideális állapot között, vagyis hát nemigen tekintené a droidpolgárt egyenlően államalkotó-, hanem csak munkaerőnek, bár odáig azért nem menne el, hogy erőforrássá alázza le, még akkor se, ha a nevezett réteg ebben semmi kivetnivalót nem találna, főleg mert ez a szó már túl van az eszek-iszok-baszok háromszögben mókuskerekező gondolatkörén.
Nem, az emberek nem egyenlőek és csak két helyen érdemelnek egyenlő elbánást, mégpedig a oktatás során és törvény előtt, ott is csak azért, mert a genetika zabolátlan viháncolása folytán bármelyik gyerekük születhet Mozartnak, de legalábbis válhat aranykezű gázszerelővé, s mindkét esetben érdemes arra, hogy az Én Pártom meghívja egy kávéra és eszmét cseréljen vele a világ dolgairól. Szóval ez az a köztes állapot amiig minimum vissza kéne kapaszkodni, mert a lesötétült relativizmusban az erőforrás gyereke egyre kevesebb eséllyel lesz képes a világ dolgairól beszélni, tekintve hogy esélyt se kapott arra, hogy állampénzen oktassák ki olyan faramuci dolgokról, hogy a Föld gömbölyű és hogy a pina nem jár, csak adható.
A lesötétült relatívság azonban egyenrangú választópolgárként is számba veszi őket, nem csoda, hiszen ez a csorda örömmel viszi, és csomózza is a kötelét a saját akasztására, majd hülye lenne a hatalom nem támaszkodni ennyi súlyosan retardált állampolgárra. Hát az Én Pártom súlyos cenzust vezetne be. Nem lenne olcsó, de legalább sokba kerülne. Szóval úgy nézne ki a dolog, hogy lenne egy 50 kérdésből álló teszt, olyan sarkalatos kérdésekből, hogy pl.: Mi a megye neve, ahol laksz; Melyik szervezet alkotja a törvényeket, stb. Aztán ezt a tesztet minden iskolában esti tanfolyam keretében ingyenesen megtanítanák bárkinek, akinek kedve van betérni megtanulni, de ahol nincsen iskola, oda minden külön kérés nélkül kipostázza az állam. És ekkor jön a szavazás, ahol szegény figura először megáll egy képernyő előtt, ahol ebből az 50 kérdésből kap 5-öt, melyből 4-re helyesen kell válaszolnia. Ha ez sikerül, szavazhat, ha nem sikerül, akkor kap 2000 forintot és mehet isten hírivel, viszont a következő körből kimarad.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
kisa 2017.04.24. 22:28:23
Amúgy egyetértek a választási cenzussal, mégha a lipsibolsi énem berzenkedik is ellene, de nagyon nagy szükség volna rá, hogy ne funkcionális analfabéták, demens vénemberek és 30 rézgarasért megvehető birkák döntsék el az én és a gyerekeim jövőjét.
De az a képernyős, számítógépes izé, na az már túlzás egy olyan országban, ahol pl. ügyfélkapus regisztrációval egy egyszerű adatigényléshez le kell tölteni egy adatlapot, azt tollal szépen kalligrafikusan kitölteni majd elballagni vele a postára és feladni.