A konyha lesz az énem határai kiismerésének terepe - gondoltam -, hát összekészítettem a túlélő felszerelésemet és nekiindultam. Négy napja gyúrok arra, hogy egy remekbe szabott kalácsot készítsek.

Hirtelen kiderült, hogy mindenkit megdugott a főnöke, vagy legalábbis kinyilvánította ebbéli vágyát. Hát, hogy mik vannak?! Magam alatt vagyok a döbbenettől. Nos, a férfiak minden jó nőt meg akarnak dugni. E cél elérésére a történelem kezdete óta a fiatalságukat, bátorságukat, karizmatikusságukat, továbbá hatalmukat, gazdagságukat, erejüket vetették be. Szerencsés esetben törekvésük találkozott a célalany elképzeléseivel, vágyaival.

Valamit csinálni kell, mert az az emberhez méltó. Nem csinálni semmit, az embertelenhez méltó. Eszerint. Kizárásos alapon. Tehát csinálok. Most éppen hajat növesztek. Nő magától, tehát ez hivatalosan nem lenne csinálás, ha nem tűztem volna ki határidőt. Ami is június közepe. Ha addig meghalok, akkor persze sztornó a deal, viszont akkor már nem is fog zavarni, hogy nem csinálok valamit. A halottnak nem kell, ő akkor emberhez méltó. Pont. Fénykoromban a hajam a vállamig nőtt. Szintén magától, és rémesen nem állt jól, de ezt akkor nem tudtam. Most se fog, de már nem szempont. Akkor divat volt, és mi, ifjak dacosan utasítottunk el mindent ami kommersz és egyszabatú, így aztán mindannyian loncsos hajjal, tarisznyával, farmerben és tornacipőben jártunk, külviseletünkkel is kitüntetve a magunk ragyogó és megismételhetetlen egyéniségét. Mostanság már teszek erre, úgyse néz meg senki sehol, bár a nej félénken rákérdezett, hogy ez a lobonc ez meddig marad így, majd amikor a fodrászolással kapcsolatos harmadik szende utalása is megtört csökött butaságom falán, felhagyott a nevelésemmel. Úgyhogy a júniusig tervezett emberségem okán, felmentődve a világ egyébirányú jobbításának terhe alól tovább poshasztom elmém s punnyasztom testem. Majd szóljatok, ha tudtok valami jobbat.

Török Monika kitett egy képet a gyerekeiről. A két baba hanyatt fekszik és egy-egy levéllel (grafika) letakarva az ágyékuk. Most várom Parászka Boróka vérvád-cikkét, amelyben felteszi a kérdést, vajon mi förtelmesség lehet ezeknek a gyerekeknek a nemi szerve helyén, és hogy Monika azonnal jelenjék meg a vésztörvényszék előtt számot adni arról, mennyiben is befolyásolta a kicsik altesti morfológiáját, hogy nem ő szülte, hanem egy szovjet utódállam gyanús gyártástechnológiáját alkalmazva hozatta létre őket.

A jóléti állam elmélete arra az illúzióra épül, hogy a társadalom tagjai azt szeretnék, ha senki se nélkülözne. Valójában azonban a társadalom tagjai arra gyúrnak, hogy ők maguk és családjuk ne szenvedjen semmiben hiányt, inkluzíve magánrepülőgép és saját sziget, lehetőleg lemenőleg a belátható néhány generációig. 

Berbécs. Nagyon szép szó. Meg az ökör, kappan, ártány. És a paripa. Jut eszembe... valamit csinálni kellene a Semjén Zsolttal; azt hiszem nem kellene ezeknek a KDNP-knek annyit kutakodni a neten a rózsafüzérrel összekötözött kezű katolikus diáklányok szakszerű felhasználását bemutató oktatóvideók után.

Mondjuk, rákbeteg vagyok. Oké, benne van a pakliban. És a doki azt mondja, van rá gyógymód. Aztán jön egy bizottság, és azt a döntést hozzák, hogy nekem nem jár abból a kúrából, ami 80%-os valószínűséggel megment, csak abból, ami 20%-ossal. Ami ugye azt jelenti, hogy gyakorlatilag halálra ítéltek. Nem igazán ismerem az uniós jogot, de szeretném elolvasni azt a törvényt, amely szerint ki lehet nevezni olyan bizottságot, amely uniós polgárokat ítélhet halálra. 

Az emberi egészségre költeni semmiképpen sem költséghatékony. Mondjuk 50 éves korában a ficere kap egy durva rákot. Az illető elvileg még tizenöt évig kellene húzza az igát, amivel összesen 15*13.000 dollár * 260 Ft = 50.700.000 forint GDP-t termelne, ami havi bő 1000 eurót tesz ki. Na de nem fog, mert a statisztika azt mondja, hogy 80%-os eséllyel megmurdel minden orvosi varázslat ellenére négy éven belül, és ebben a négy évben csak pocsékolja a drága nemzeti levegőt meg vizet.

Azt mondja, "ez nagy vers". Mondjuk, igaza van, de ilyenből hat tucatért ad a MÉH egy fillért, pont feleannyit, mintha nem koszoltam volna vele össze a papírt. Erről jut eszembe egy napra pont három éve írt szövegem: 

Forr a világ bús tengere, ó magyar. Ádáz Erinnisz lelke uralkodik, s a Föld lakóit vérbe mártott tőre dühödt viadalra készti. Plusz még a Simicska is grafittizik. Mély elkeseredés kellene erőt vegyen rajtam, de mégse teszi. Innen, fentről valahogy nem tűnik olyan gyötrőnek az alanti nyűglődés, mint ahogy az egészen mélyen fekvő rétegeket se igen izgatja, hogy pont kinek a szeges bakancsa tipor rajtuk.