Tegnap voltam a városban. Hűvös volt. A válság szele lengte be a metropoliszt. Sehol egy lélek. 35 perc alatt értem a Budáról Soroksárra. Lehet hogy már megmunkanélküliedett az a 200.000 ember, akinek mindenképpen el kell vesztenie a munkahelyét ahhoz, hogy itt gazdasági fellendülés kezdődjön. Már az okosok szerint ez kell ugye. Ami logikus. Mert ezeknek ugye nem kell bért fizetni. Igaz, adót se fognak beszedni tőlük, de legalább munkanélküli segélyt költünk rájuk. És bizonnyal fele annyit fognak költeni, mint addig, tehát 200.000 ember (családostul mondjuk 600.000) eddigi áfabefizetéseinek felét bukjuk. Nameg ha egyszer kevesebb a vásárló, kevesebb termékre lesz szükség. De legalább ezeknek a gyártóüzemeiből is elküldenek embereket. És így tovább.

Rémesen lecsökkent a tűrésküszöböm, s ezzel együtt megemelkedett a közömbösségfaktorom, ez abban megmutatkozik, hogy rövid távon se viselem el, amikor a bajaikkal terhelnek a népek. Nem azért, mert van nekem is bajom elég, hanem éppenséggel, mert semmi bajom nincsen, és ezt egyesegyedül magamnak és a nejemnek köszönhetem, senki soha nem tolt alám szakmát, pozíciót, bevételt, nem tett fölém főnököt és Istent.

Sófogó Katinka

Járja lepketáncát szédítő melegben
Sófogó Katinka künn a tarka réten,
perdül egyet jobbra, aztán balra lebben,
kívánatos vágyás barna, szép szemében.

A gangra itt időnként kipakolják a használt férjeket. Azok meg csak ülnek a kempingszékben, kornyadoznak, még egy újság sincs a kezükben. Hol az egyik, hol a másik lakás előtt tűnik fel egy ilyen, mind elég szomorúnak tűnik, bár ki tudja, lehet hogy csak a vezető hazai filozófusok lerakata ez a ház, és ilyenkor dolgoznak, ezért nem megy oda hozzájuk beszélgetni a másik, akit – valószínűleg asszonyok közötti keretmegállapodás alapján – csak akkor tesznek ki száradni, amikor emezt már bevették a napról. 

Színház. Szórakozás. Rendes, két hónapos várakozás előzte meg a tegnapi mulatságot, mert jegyet csak így lehetett kapni, igen népszerű előadás ez a My Fair Lady. Gyalog mentünk oda, mert közel van, bár próbáltam a földalattira irányítani a csapat, tekintve hogy a lakástól 687 méter a színház, szóval messze van, ám le lettem szavazva. Kissé fullasztó volt a meleg, anyám, mi lesz itt nyáron! De a nézőtéren enyhe légkondiszellő lengedezett, egy élmény volt bemenni.

Felhívtam a Fidesz központját, hogy hol lehet kapni azokat az aranyos Botka és Vona marionettfigurákat, amiket reklámoznak, de azt mondták sehol. Nem tudom, törvényes-e olyan terméket reklámozni, amelyet nem lehet sehol se megvásárolni. 

Ez a bejegyzés ennek a posztnak a hivatkozásait tartalmazza.

Decimus Iunius Iuvenalis első szatírája,
(arról, hogy miért ír szatírákat)
s annak aktualizált átirata

Elöljáróban: A jelen írásban két vers van egymásba ágyazva. A szürke és fekete sorokból áll össze az egyik, a piros és fekete sorokból a másik. A római neveket helyenként a ritmus megkívánta írásmódba torzítottam. Az aktualizált szövegben szereplő személyek mind a képzelet szüleményei, itt leírt tetteik, motivációik mind csak a szerző elferdült fantáziájának termékei. A hivatkozások azon valóságos személyekre és eseményekre mutatnak, kikből s melyekből a szerző ihletet merített a fikciójához.

E mű fordítása során nem mindenhol ragaszkodtam a szöveghű megoldásokhoz, a munka során elsősorban az vezérelt, hogy érdekes, olvasmányos szöveget tegyek az olvasó elé. A rejtett és a csakis Iuvenalis idejében érdekes és érthető utalások, a helyenként nagy számban előforduló görög és római nevek kihagyásával az olvasói figyelem fenntartására és a zökkenésmentes olvashatóságra törekedtem, másodsorban pedig a mű eredeti ritmusának megtartása volt a célom, hiszen ez vers, melynek ha ritmusát nem adom vissza, a verssel szembeni legnagyobb tiszteletlenséget tanúsítom.

Hamarost itt vannak a 2018-as választások, melyeket a magukat demokratikus, baloldali és/vagy liberális pártoknak nevezők akkor is el fognak veszíteni, ha nyernek, mert a másik fél ha nem is az életéért, de a szabadságáért harcol, s e küzdelméhez elegendő és megfelelő fegyverrel is rendelkezik. A legfontosabb fegyvere pedig a magyar nép, mely a róla kerengő legendák élő cáfolata, vagyis ostoba, gyáva és lusta. Ezt persze a pártoknak nem kell kimondaniuk, de tudomásul venniük igenis jó lenne, mert akkor legalább minimális esélyük lenne elérni, hogy a nép kínosan egyszerű fiai és lányai elbattyogjanak a szavazóhelyiségekig.