Nem, hiába látom, hogy az utalásaim fele se megy át, akkor se magyarázom meg, mi is az, ami vicces egy-egy posztomban.

A szerző bement a Libri Oktogon melletti könyvesboltjába és kért egy könyvet.

Ami ez után történt, attól le fog esni a vállad!

Tudom én, hogy a világ öles léptekkel masírozik a pusztulásba, s ezzel az én egyéni gondjaim fokozatosan kiszorulnak a nagyobb hírügynökségek főoldalairól, de ettől nekem még fáj, hogy a legmárkásabb amerikai pólókba is smirgliből készíti a hatéves maláj rabszolga a bevarrót, melynek kiszedése kizárólag úgy oldható meg, hogy attól luk képződjék a kelmén, persze kitolok a márkásokkal, mert csak a Kici-óccó nevű cégnél vásárlok, ahol ugyanezt a minőséget kapom, vajh, hogy lehetséges ez?

Az első mediciális hepcia akkor tört ki belőlem, amikor hetedikes koromban egy kiránduláson eltört a kezem, és az osztálypénzből fenntartott elsősegélyládából a rögzítésre felhasznált kötszereket az én költségemre akarta pótoltatni a tanárnő, közel negyed órán át ütköztettük érveinket e témában, végül arra jutottunk, hogy én nem fizetem ki, ő meg nem tud mit tenni, majd két hét múlva jött a biztosítótól a négyszáz forint, amit anyám zsebre tett, én viszont követeltem, hogy adja nekem, mert az én tevékenységem folytán tettünk rá szert, anyám ellenben azzal érvelt, hogy ő fizette a biztosítási díjat, végül arra jutottunk, hogy ő nem adja ide, én meg nem tudok mit tenni, a kiskamasz lét az igazságtalanságok és az elnyomatás egymást követő hullámvölgyeinek sorozata, olyan mint a magyar vidéki út, a világon az egyetlen, amelynél egymás után két hepe is következhet, még szerencse, hogy nagyjából ugyanekkor kezdődik az élet szerelembe borulása, amely szintén sok-sok hepére ad lehetőséget, már azoknak persze, akik nem olyan szépek és okosak mint én.

Mindenki CEU-zik. Ahogy én látom, a magyar társadalom különféle rétegei téma-inkompatibilisek egymással, mert ahogy a CEU-profok és a többi értelmiségi hivatalosságok lelkét nem rezdítette meg az elképesztő nyomorban élők helyzete, úgy sem őket, sem a még "tisztes" szegénységben élőket sem ajzza fel az egyetemek búja-bánata. Tisztesség ne essék szólván, az átlagmagyar y=1/2p*x^2 ívben szarja le a felsőoktatás valamennyi nyűgét, s ezt meg is értem, míg ellenben az agyasoknak a kétnapos sercliért rimánkodó gyerekek iránti közömbjét egyáltalán nem.

Április négyről szóljon az ének, de legalábbis ne feledkezzünk meg róla - legalább most ne, amikor Simicska Lajos önképzavaros delíriumában önmagát nem sorolja a maffiózók közé, ezért az általa üzemeltetett maffia oldaláról átállt a az általa üzemeltetett maffia által üzemeltetett náci párt oldalára, a másik oldalon meg a véleményformáló gyengék (majd azt írtam, erők, bocs) szigorú pamfletekben vetik el annak ideáját, hogy a hazai maffia és a náci vezetők sortűz által iktattassanak ki a közéletből, hát hogy ezek hogy meg fognak lepődni!

Megjelent a félelmetes és kegyetlen kínhalállal fenyegető kéményseprő, kereste a kaminlukat, nem lelé, néztem rája a szemem sarkából, dörmögött, vártam, vártam, jegyzőkönyvet vett elő, beleírta hogy minden rendben, aláírtam, átvettem a másodpéldányt, kiengedtem az ajtón, most várom a számlát, amit majd megkifogásolok, mert nem mért se CO2-t, se huzatot, és akkor visszajönnek, keresik majd a kaminajtót, én meg nézek majd rájuk a szemem sarkából. Most visszaolvasva ezt a mondatot, a precízebb érthetőség kedvéért azzal a pontosítással szeretnék élni, hogy nem a jegyzőkönyv másod-, hanem a kéményseprő egyetlen példányát engedtem ki az ajtón.

Pártunkéskormányunk inzultálja a CEU-t, ami egyetem minálunk, bár már nem sokáig, aztán ha ezt is lerendezte, jöhet a baptista fogorvosok lecsukása, Moldova rég megírta hogyan működnek ezek a dolgok, bár a kormány figyelmébe ajánlanám, hogy a lehetséges ellenségek száma véges, tehát idővel kénytelenek lesznek újrahasznosítani a régieket, de ha már az első körben teljesen beszántják mindet, erre nem lesz módjuk, és Isten ne adja, hogy a sokat szenvedett magyar nép egyszer csak itt álljon ellenség nélkül, jó példája a helytelen és felesleges ellenségképzésnek a Rákóczi szabadságharc, ahol tök jól működött a valóság kommunikációs felülkeretezése, minden hülye talpas rendesen elhitte, hogy a haza meg a szabadság a vár- és vérontás tárgya, nem pedig az, hogy a Rákócziak sokallották a sóvámot, de Rodostóban is gebedt meg az összes hepciás nagyúr, úgy kellett nekik, megjegyzem, hogy egy földrésszel arrébb ugyanezt a bulit a teavámok ügyében egész jó kimenetellel csinálták meg, igaz, tőlük egy kicsit messzebb lakott a vámszedő, akinek mellesleg eszébe se jutott a Harvard nevű magánegyetemet becsukatni.

Itt ez a könyv, ára 20 forint, 1979-ben vettem ki a Szabó Ervin Könyvtár 11. számú fiókjában, azóta eltelt 14.000 nap, akkor napi 20 fillér volt a késedelmi díj, ma 45 forint, vegyünk egy középértéket, most lógok nekik 316.400 forinttal, nem egy nagy összeg, de azért sajnálnám, ha rám akadnának, szerencsére már a Szabó Ervin nyomozó és kommandós osztaga sem a régi, vagy ha igen, akkor akár négy darab járókeretes könyvtárossal is elbánok, esetleg  leboltolom velük, hogy az ő pecsétjük mellett ékeskedő ex libris bélyegzőm lenyomatával együtt már ennyit ér a könyv és vihetik Isten hírivel.

Kocsis Zoltán zongorázik. Tanít. Interjút ad. Én az a fajta zenei tálentum vagyok, aki nem nevet azon, hogy a zongora és a hegedű között az a különbség, hogy a zongora tovább ég, mert ez nem vicc, tényleg tovább ég, de Kocsistól még az Allegro Barbarót is meghallgatom, mert valami csoda folytán ebből a kísérteties hangzavarból is tud muzsikát csinálni, és amikor beszél a zenéről, egy hangot nem értek abból amit mond, de a mélységes tudás úgy ömlik belőle, mint aki maga hozta volna létre a liszti, rachmaninovi futamokat, mint ahogy kétségtelenül létre is hozta volna őket, ha le nem nyúlják előle,